Kapor

Az egyik legjellegzetesebb ízű és illatú zöldfűszerünk a kapor.

Eredetileg a Földközi-tenger vidékén termett, ahol még a mai napig is előfordul vadon. Európába és az akkori Pannóniába a római legionáriusok hozták be. 

A konyhában mint fűszernövényt igencsak sokféle étel ízesítésére használhatjuk. Az uborkafű elnevezés már maga is arra utal, hogy mindenféle uborkás finomság – leves, saláta, savanyúság – elmaradhatatlan kísérője. A kovászos uborkát most nem dobjuk fel csak úgy hanyagul, testhezálóbb nyári megjelenést kap majd. És igen, a tökfőzelék egyenesen elképzelhetetlen  kapor nélkül, nem véletlen, hogy ha boltban gyalult tököt vásárolunk, szinte mindig ott zöldell mellette egy csokor kapor is. Kiválóan harmonizál még a burgonyával, gombával, tojásos ételekkel. Készíthetünk vele egyszerű fűszervajat sültekhez, és a kaporral kiötlött mártások ideálisan simulnak a legtöbb fajta halhoz, fehér húsokhoz, húsgombócokhoz is. A legütősebb párost azonban a túróval alkotja, akár édesen, akár sósan.

A kapor jellegzetes ízét és illatát illóolajai adják. Főzéskor, sütéskor sokat veszít erejéből, így bármilyen fogást is készítsünk vele, mindig csak az utolsó fázisában adjuk az ételhez, különben füvet is kaszálhatunk helyette. Ha hosszabb időre frissen akarjuk tartani – már pedig a szárított változat helyett inkább ezzel érdemes variálni -, akkor vizes ruhába csavarva tartogathatjuk két-három napig. Nagyobb készleteket halmozhatunk fel, ha felaprítva, kis zacskókba, vagy jégkocka tartóba porciózzuk, és lefagyasztjuk a mélyhűtőben.