A pálinka története
„Aqua vitae” vagyis az élet vize.
A pálinka története röviden.
„Ősidők” óta készítenek pálinkát Magyarországon, ezért rengeteg mindent lehetne írni a pálinka történetéről, a hozzá kapcsolódó szokásokról. Bár igyekeztünk a lényegre koncentrálni, ennek ellenére mégis picit hosszabbra sikeredett a mai anyag, de hidd el megéri végig olvasni!
El kell mondani, hogy a különféle párlatok sokszínűségét az eltérő földrajzi adottságok, éghajlati viszonyok és társadalmi, kulturális szokások adják. Az évszázadok során szinte minden nemzet szert tett saját párlatra - csak néhányat megemlítve ezeből: az olaszok a grappára, az oroszok a vodkára, a görögök az ouzora az ázsiai nemzetek a rizspálinkára stb.
A legízesebb párlatok azonban kétségtelenül a Kárpát-medencében találhatók, ahol a gyümölcsből készült pálinkák zamata egyedülálló az egész világon.
Többféle elmélet létezik arra, hogy a Kárpát medencébe hogyan került a párlatkészítés tudománya: az egyik ilyen, hogy az őskori magyarok a honfoglalás idején hozhatták magukkal. Itt van pl. a kumisz ami az ázsiai lovas nomád népek, így a magyarok alapvető itala volt a letelepedett életmód elterjedéséig. (A kumisz nem más lótejből erjesztéssel készített szeszes ital, amit még pl. Mongóliában a mai napig is fogyasztanak).
Egy másik elmélet szerint a mai Irak-Irán területéről származik a párlatkészítés tudománya. Időszámításunk előtt 1000 évvel az arabok már készítettek párlatokat borból. Innen kerülhetett át Görögországba, majd Görögországból Olaszországba. Magyarországra Olaszországon keresztül juthatott el.
Egy harmadik elmélet szerint északról a Skandináv országokból szivároghatott be a Kárpát medencébe.
Századról századra...
XIV. század
Magyarországon az első írásos feljegyzés a pálinkáról a XIV. századból származik: Károly Róbert feleségének ugyanis köszvénye volt, amire a történészek szerint borpárlatot fogyasztott. Ez volt az „Aqua vitae reginae Hungariae” vagyis a magyar királyné élet vize.
XV. század
A XV. században már széles körben elterjedt, ekkor már „égettbor” kifejezést használtak rá. Később aztán már nemcsak a bor, hanem a gabona és gyümölcs alapú égetett szeszesitalokra is használják a kifejezést.
XVI-XVII. század
Az „égettbor” kifejezést a XVI. században a szláv nyelvekből átvett pálinka (palenka) szó váltja fel. A XVII. századból már vannak olyan feljegyzések, amik arra utalnak, hogy gyümölcsből készítenek pálinkát: egyik ilyen Thököly Imre feljegyzései közül származik, mi szerint: „Néha szilvából is jó égettbort vagy pálinkát főznek, mikor ideje vagyon a gyümölcsnek.”
Az évszázadok során a pálinkafőzés jelentős fejlődésen megy keresztül, egyre inkább komoly jövedelemforrást jelent, egyre több helyen azzal a céllal főzik, hogy eladják.
XVIII. század
A XVIII. század végén létrejöttek az első pálinka üzemek, likőrgyárak, melyek elterjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy megjelentek a modern rendszerű szeszfőző berendezések.
Falun földesúri előjog volt a főzés és különböző mértékben korlátozták a paraszti főzést. Az egyház esetében a városokban a testületek által szabályozták a pálinkafőzést. Hajdan a szerzetesek, papok gyógynövényekből készítettek különböző italokat, likőröket. Régi források szerint ezek a gyógylikőrök fontos szerepet töltöttek be az egészségmegőrzésben és gyógyításban is.
XIX. század
1836-ban aztán földesúri előjog gyakorlatát törvényerőre emelték, majd bevezették a pálinkaadót, s 1850-től a szesz állami monopólium lett. Közben aztán bejött a szesztilalom (pl. a Tanácsköztársaság idején), a két világháború közötti időszakban pedig kialakultak a mai főzdék elődei (többnyire folyóvíz mellé telepítették őket és lovas kocsival vagy autóval megközelíthetőek voltak).
XX. század
A második világháborút követő kommunista rendszerben aztán – köszönhetően a szesztilalmi időszaknak és az elszegényedésnek - jelentős méretűvé duzzadt a tiltott szeszkészítés, szinte társasjátékká nőtte ki magát az „iparág”. A gazdák arra törekedtek, hogy ne vesszen kárba az elhullott gyümölcs, meg természetesen azt is szem előtt tartották, hogy otthon sokkal olcsóbban történt a kifőzés, mint a főzdében.
Az 1990-es évek kommersz-ital dömpingje is porig rombolta a pálinka imázsát, és sokakban olyan kép alakult ki róla, mintha olcsó, hulladékgyümölcsből készülő ital lenne.
Manapság a gyümölcstermelő vidékeken számos modern eszközökkel és berendezésekkel működő pálinkafőzdék alakultak ki, amelyek igen kiváló termékeket kínálnak a vásárló közönségnek.
El kell mondani, hogy a különféle párlatok sokszínűségét az eltérő földrajzi adottságok, éghajlati viszonyok és társadalmi, kulturális szokások adják. Az évszázadok során szinte minden nemzet szert tett saját párlatra - csak néhányat megemlítve ezeből: az olaszok a grappára, az oroszok a vodkára, a görögök az ouzora az ázsiai nemzetek a rizspálinkára stb.
A legízesebb párlatok azonban kétségtelenül a Kárpát-medencében találhatók, ahol a gyümölcsből készült pálinkák zamata egyedülálló az egész világon.
Többféle elmélet létezik arra, hogy a Kárpát medencébe hogyan került a párlatkészítés tudománya: az egyik ilyen, hogy az őskori magyarok a honfoglalás idején hozhatták magukkal. Itt van pl. a kumisz ami az ázsiai lovas nomád népek, így a magyarok alapvető itala volt a letelepedett életmód elterjedéséig. (A kumisz nem más lótejből erjesztéssel készített szeszes ital, amit még pl. Mongóliában a mai napig is fogyasztanak).Egy másik elmélet szerint a mai Irak-Irán területéről származik a párlatkészítés tudománya. Időszámításunk előtt 1000 évvel az arabok már készítettek párlatokat borból. Innen kerülhetett át Görögországba, majd Görögországból Olaszországba. Magyarországra Olaszországon keresztül juthatott el.
Egy harmadik elmélet szerint északról a Skandináv országokból szivároghatott be a Kárpát medencébe.
Századról századra...
XIV. század
Magyarországon az első írásos feljegyzés a pálinkáról a XIV. századból származik: Károly Róbert feleségének ugyanis köszvénye volt, amire a történészek szerint borpárlatot fogyasztott. Ez volt az „Aqua vitae reginae Hungariae” vagyis a magyar királyné élet vize.
XV. század
A XV. században már széles körben elterjedt, ekkor már „égettbor” kifejezést használtak rá. Később aztán már nemcsak a bor, hanem a gabona és gyümölcs alapú égetett szeszesitalokra is használják a kifejezést.
XVI-XVII. század
Az „égettbor” kifejezést a XVI. században a szláv nyelvekből átvett pálinka (palenka) szó váltja fel. A XVII. századból már vannak olyan feljegyzések, amik arra utalnak, hogy gyümölcsből készítenek pálinkát: egyik ilyen Thököly Imre feljegyzései közül származik, mi szerint: „Néha szilvából is jó égettbort vagy pálinkát főznek, mikor ideje vagyon a gyümölcsnek.”
Az évszázadok során a pálinkafőzés jelentős fejlődésen megy keresztül, egyre inkább komoly jövedelemforrást jelent, egyre több helyen azzal a céllal főzik, hogy eladják.
XVIII. század
A XVIII. század végén létrejöttek az első pálinka üzemek, likőrgyárak, melyek elterjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy megjelentek a modern rendszerű szeszfőző berendezések.
Falun földesúri előjog volt a főzés és különböző mértékben korlátozták a paraszti főzést. Az egyház esetében a városokban a testületek által szabályozták a pálinkafőzést. Hajdan a szerzetesek, papok gyógynövényekből készítettek különböző italokat, likőröket. Régi források szerint ezek a gyógylikőrök fontos szerepet töltöttek be az egészségmegőrzésben és gyógyításban is.
XIX. század
1836-ban aztán földesúri előjog gyakorlatát törvényerőre emelték, majd bevezették a pálinkaadót, s 1850-től a szesz állami monopólium lett. Közben aztán bejött a szesztilalom (pl. a Tanácsköztársaság idején), a két világháború közötti időszakban pedig kialakultak a mai főzdék elődei (többnyire folyóvíz mellé telepítették őket és lovas kocsival vagy autóval megközelíthetőek voltak).
XX. század
A második világháborút követő kommunista rendszerben aztán – köszönhetően a szesztilalmi időszaknak és az elszegényedésnek - jelentős méretűvé duzzadt a tiltott szeszkészítés, szinte társasjátékká nőtte ki magát az „iparág”. A gazdák arra törekedtek, hogy ne vesszen kárba az elhullott gyümölcs, meg természetesen azt is szem előtt tartották, hogy otthon sokkal olcsóbban történt a kifőzés, mint a főzdében.
Az 1990-es évek kommersz-ital dömpingje is porig rombolta a pálinka imázsát, és sokakban olyan kép alakult ki róla, mintha olcsó, hulladékgyümölcsből készülő ital lenne.
Manapság a gyümölcstermelő vidékeken számos modern eszközökkel és berendezésekkel működő pálinkafőzdék alakultak ki, amelyek igen kiváló termékeket kínálnak a vásárló közönségnek.
Forrás: palinkanet.com
