Mustáros hagymasaláta

 

Hozzávalók: 4 nagy fej vöröshagyma, 1 kicsi kínai kel, 3 evőkanál majonéz, 3 evőkanál sűrű tejföl, 1 evőkanál mustár (csípős is lehet), 1 evőkanál grapefruit-lé, 2 gerezd fokhagyma, 1/2 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint kevés só

 

A megtisztított vöröshagymát vékony karikákra vágom, és jól megsózom, majd összekeverem. 10 percig hagyom állni, hogy a hagyma kissé összeessen, megpuhuljon. Közben a kínai kelt megtisztítom, majd ugyancsak nagyon vékony karikákra vágom.

Salátástálba teszem a majonézt, ráöntöm a grapefruit-levet, a mustárt és a tejfölt, ezután simára keverem. A mártást zúzott fokhagymával, törött borssal és kevés porcukorral ízesítem. Ezután beleforgatom a hagymát (levével együtt) és a kínai kelt.

Jól összekeverem, és lefedve beteszem a hűtőszekrénybe. 2-3 óra alatt összeérnek az ízei. Ez a pikáns saláta nagyon jól illik a szárazabb húsfélék vagy sült kolbász, virsli mellé. (Ha csíkokra vágott sajtot és egy-két feldarabolt almát is beleteszünk, önálló vacsorasaláta válik belőle.)