Krumplis pogácsák

 

Aludttejes burgonyapogácsa

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dkg zsír, 2 dkg élesztő, 2 dl aludttej vagy kefir, 25 dkg főtt áttört

burgonya, só, fehér bors

Elkészítése: A lisztet a zsírral elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a kevés langyos vízben felfuttatott

élesztőt, az aludttejet, sózzuk, borsozzuk, majd jól összedolgozzuk. Vékonyra nyújtjuk, olvasztott

zsírral megkenjük. Rászórjuk a burgonya 1/3-át. Három részre összehajtva pihentetjük. A

műveletet 25 percenként még kétszer megismételjük. Az utolsó pihentetés után ujjnyi vastagra

nyújtjuk, tetejét bevagdossuk, és kiszaggatjuk. Tizenöt percnyi pihentetés után felvert tojással

megkenjük, és pirosra sütjük.

 

Burgonya-pogácsa 1.

Hozzávalók: Főtt burgonya 25 dkg, vaj 25 dkg, liszt 25 dkg, tojás 1 db, só 1 kk.

Elkészítése: Egy negyed kiló főtt, áttört burgonyát, kávéskanál sót, negyed kiló vajat, lisztet

gyorsan összegyúrunk. Negyedórai időközben háromszor nyújtjuk, negyedik nyújtásnál ujjnyi

vastagságúra hagyjuk, apró pogácsákra szaggatjuk, tojással megkenjük, és forró sütőben sütjük.

 

Burgonya-pogácsa 2.

25 dkg rétesliszt, 10 dkg margarin, 10 dkg főtt, áttört burgonya, 2 tojás, 2 dkg élesztő, kk. só

A lisztet a margarinnal meg a főtt, áttört burgonyával összegyúrjuk, megsózzuk, az élesztőt

belemorzsoljuk és a tojássárgákkal összedolgozzuk. Meleg helyen 1 órát pihentetjük, majd ujjnyi

vastagra nyújtjuk, és pogácsákat szaggatunk ki. Tetejüket késsel bevagdossuk, a tojásfehérjékkel

megkenjük és még 10 percig kelesztve a pogácsákat, a sütőben aranysárgára sütjük.

 

Burgonya-pogácsa 3.

40 dkg főtt és áttört burgonyát összekeverünk 20 dkg liszttel, az egészet 10 dkg margarinnal

elmorzsoljuk. 4 dkg élesztőt 1 dl tejben felfuttatunk, és a burgonyás masszához öntjük. 2 db

tojást, 1 kiskanál sót adunk hozzá, , és összegyúrjuk. 30 dkg félkemény Óvári sajtot lereszelünk, a

tésztát egymás után háromszor kinyújtjuk, reszelt sajttal megszórjuk és hajtogatjuk. A harmadik

hajtogatás után 1 órát kelesztjük, kelesztés után 2 cm vastagra nyújtjuk, kiszaggatjuk, tojással

megkenjük, és forró sütőben megsütjük.

 

Burgonyás-káposztás pogácsa

Hozzávalók: 150 g áttört, főtt burgonya, 500 g fejes káposzta, 100 g zsír, 30 g vaj, 500 g darás

liszt, 10 g cukor, tej, 2 tojás, 30 g élesztő, só.

A burgonyát, a tojást, az olvasztott vajat meg a lisztet megsózzuk, és elkeverjük. A tejbe

beletesszük a cukrot meg az élesztőt. A káposztát lobogó vízzel leforrázzuk, lecsurgatjuk,

kifacsarjuk, apróra vágjuk, és kihűtjük. Mindebből kemény tésztát gyúrunk, és meleg helyen

megkelesztjük. A megkelt tésztát liszttel meghintett gyúródeszkán kisodorjuk, és

pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Egy kis ideig még pihentetjük, majd forró zsírban a pogácsák

mindkét felét világospirosra sütjük.

Melegen, ecetes uborkával tálaljuk.

 

 

Burgonyás pogácsa 3.

Hozzávalók: 300 g főtt, áttört burgonya, 200 g vaj vagy margarin, 400 g sima liszt, tej, 2

tojássárgája, 20 g élesztő, só, tojásfehérje a megkenéshez.

Egy kevés tejben megfuttatjuk az élesztőt, és összegyúrjuk a liszttel, a sóval, a kihűlt, áttört

burgonyával, a vajjal, a 2 tojássárgájával. A tésztát betakarva másnapig állni hagyjuk, majd

liszttel meghintett gyúródeszkán kisodorjuk, és pogácsákat szaggatunk belőle. A pogácsák tetejét

késsel bevagdossuk, megkenjük tojásfehérjével, és enyhén kizsírozott sütőlemezre rakjuk őket.

Egy kis ideig még pihentetjük, majd erős lángon megsütjük.

 

Élesztős krumpli-pogácsa

Hozzávalók: 60 dkg finomliszt, 40 dkg tisztán mért, héjában főtt és meghámozott, áttört krumpli,

25 dkg sütőmargarin, 1 db egész tojás, 6 evőkanál tej, 1 púpozott teáskanál só, 1 mokkáskanál

törött fekete bors, 1 dkg élesztő, 1 mokkáskanál kristálycukor.

Egy bögrébe beleszórom a szétmorzsolt élesztőt, rászórom a cukrot és ráöntöm a

meglangyosított tejet. Jól összekeverve hagyom felfutni. Közben egy gyúrótáblára készítem a

lisztet, amelybe mélyedést vájok. A mélyedésbe belerakom a tojást, a szeletekre vágott

margarint, a sót és a borsot beleszórom, majd az áttört burgonyával, meg a beleöntött élesztővel

együtt tésztává gyúrom. A cipóvá formált tészta tetejét kevés liszttel meghintem, és langyos

helyen legalább fél óráig hagyom pihenni. Ezután ujjnyi vastagra kinyújtom, tetejét villával

becsíkozom, kevés tejjel megkenem, és kis pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Előmelegített forró

sütőbe tolom a sütőlemezekre rakott pogácsákat, és huszonöt-harminc percig sütöm. Csak akkor

szabad megkóstolni, ha már kihűlt!

Elkészítési ideje: kb. 100 perc.

Finom burgonya pogácsa 1.

Hozzávalók: Negyed kiló (héjában) főtt, áttört burgonya, negyed kiló vaj, vagy margarin, negyed

kiló liszt, só, 1 tojás

Ha a burgonya kihűlt, összeállítjuk a tésztát a hozzávalókból, vékonyra kinyújtjuk, hajtogatjuk.

Hideg helyen 3-4 órát pihentetjük, majd kinyújtjuk, és pogácsákat készítünk a szokásos módon.

Melegen is, hidegen is nagyon finom!

Finom burgonya pogácsa 2.

1,5 kg burgonyát héjában megfőzünk.

Megtisztítjuk és áttörjük, 3 dkg élesztőt 1 dl tejben felfuttatunk, az áttört burgonyához öntjük.

ízlés szerint sózzuk. A burgonya lisztességétől függően 10-15 dkg zabpelyhet gyúrunk bele. Egy

órát kelesztjük. Kinyújtjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Forró olajban világosra sütjük. Még

melegen reszelt sajttal meghintjük. Teával finom vacsoraétel.

 

Gombás krumpli pogácsa

Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 40 dkg tisztán mért, héjában főtt krumpli, 2 dkg friss élesztő, 1

teáskanál cukor, 6 evőkanál tej, 25 dkg margarin, 2 egész tojás, 2 evőkanál bármilyen fajta

gombakrémlevespor, 1 dl langyos víz, 1 csapott teáskanál só, 1 csapott mokkáskanál törött bors.

Elkészítése: Egy bögrében elkeverjük a tejet a szétmorzsolt élesztővel és a cukorral, majd

felfuttatjuk. Közben nagy gyúrótáblára szórjuk az átszitált lisztet, közepébe mélyedést vájunk,

amelybe beletesszük a kis darabokra vágott margarint. Hozzátesszük a tojásokat, a

gombakrémlevesport, az áttört krumplit, a felfutott élesztőt, a sót és a borsot, majd apránként

langyos vízzel összedolgozzuk. Közepesen kemény tésztát kell kapjunk. Gyorsan dolgozzunk,

nehogy a margarin túlságosan megolvadjon! Az egy cipóba formált tésztát lisztezett tálba

helyezzük, és betakarva duplájára kelesztjük. Ezután ismét átgyúrjuk, majd ujjnyi vastagra

kinyújtjuk, és közepes méretű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. A pogácsákat sütőlemezre

tesszük, tetejüket kevés tejjel bekenjük, és az előmelegített, közepesen forró sütőben pirosra

sütjük.

 

Kitűnő krumplispogácsa

12 dkg lisztet 12 dkg zsírral 1 egész tojással, 1 cs. V.-sütőporral, ízlés szerinti sóval, csipetnyi

törött borssal, 15 dkg főtt, átpasszírozott krumplipéppel összegyúrjuk, és pihentetjük. Pihentetés

után vékonyra nyújtjuk, olvasztott zsírral megfröcsköljük, kicsire összehajtogatjuk. Az ismételt

vékonyra nyújtást, zsírozást, hajtogatást még négyszer ismételjük, majd legvégül kisujjnyi

vastagra nyújtjuk, és pogácsavágóval kiszúrjuk. Zsírozott tepsiben, csak a tetejét tojással

gondosan megkenve, és bevagdalva, szép világos-pirosra sütjük. Melegen is tálalhatjuk.

 

Krumplis pogácsa 1.

Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg főtt burgonya, 25 dkg margarin, 25 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, só.

A főtt burgonyát áttörjük, hozzáadjuk a margarint, a sütőporral elkevert lisztet, ízlés szerint

sózzuk, és tésztává gyúrjuk. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk, s pogácsaszaggatóval

kiszúrjuk. A pogácsák tetejét tojással megkenjük. Közepes tűznél megsütjük.

 

Krumplis pogácsa 2.

Hozzávalók: 30 dkg zsír, 50 dkg liszt, 50 dkg főtt krumpli, 4 dkg élesztő, 2 db tojás, 2 dkg só,

kevés tej

Elkészítése: A tésztát a szokásos módon állítjuk össze, majd fél napra a hűtőszekrénybe tesszük

pihenni, utána formázzuk és sütjük. A kész tészta fagyasztható, ezért érdemes egyszerre nagyobb

mennyiségben készíteni.

 

Krumplis pogácsa 3.

(dupla adag)

Hozzávalók: 60 dkg liszt, 25 dkg margarin, 2 dl tejföl, 2 db főtt krumpli áttörve, 2 kávéskanál só, 2

kávéskanál cukor, 2 dkg élesztő tejben megfuttatva, reszelt sajt a tetejére.

Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, 20 percig pihentetjük, 3-szor hajtogatjuk. Kiszaggatjuk,

megkenjük a tetejét tojással és megszórjuk reszelt sajttal. Forró sütőben kisütjük.

 

Krumplispogácsa 4.

Hozzávalók: 25 dkg vaj (vagy margarin), 25 dkg főtt, áttört (tisztán mért) burgonya, 3

tojássárgája, 1 db egész tojás, 1 evőkanál tejföl, 40 dkg finomliszt, 1 teáskanál só, 1 késhegynyi

őrölt szerecsendió-virág.

A vajat a liszttel elmorzsolom, hozzáadom az áttört főtt burgonyát, a tojás sárgákat és az egész

tojást, a tejfölt, a sót és a szerecsendió-virágot. Jól összegyúrom, majd a cipóba formált tésztát fél

óráig hagyom pihenni. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra kinyújtom, és késsel bevagdosom a

tetejét. Kisméretű pogácsaszaggatóval kiszaggatom. Tetejét kevés tejjel megkenve az

előmelegített forró sütőben 25-30 percig sütöm.

Elkészítési ideje: kb. 100 perc.

 

Krumplipogácsa

Hozzávalók: 15 dkg főtt burgonya, 45 dkg liszt, 26 dkg vaj, 2 dl tejföl, 3 db tojássárga, só, a

kenéshez: 2 db tojás

A közepes nagyságú burgonyát jól megmossuk, majd a sütőbe téve megsütjük. Héját eltávolítjuk,

és még melegen áttörjük. Amikor a burgonya langyosra hűlt, hozzáadjuk a lisztet, a vajat,

megsózzuk, és az anyagokat összedolgozzuk. Ezután hozzáadjuk a tejfölt és a tojássárgáját, majd

jól összegyúrjuk. Az így elkészített tésztát kb. két órát letakarva hideg helyre tesszük. Ezután a

tésztát lisztezett gyúródeszkára tesszük, és a vajastésztához hasonlóan háromszor hajtogatjuk,

hajtogatás közben mindig 10-15 percig pihentetjük. A kinyújtott tésztát minden alkalommal a

behajtás előtt felvert tojással megkenjük. A háromszori hajtogatás után megfelelő vastagságúra

kinyújtjuk, és pogácsákat szúrunk ki belőle. Tepsibe helyezzük, megkenjük tojással, és állni

hagyjuk. Amikor a tojás megszáradt, másodszor is bekenjük, és mérsékelt hőfokú sütőbe tolva

megsütjük.

 

Libapogácsa

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 8 dkg libazsír, 7 dkg libatöpörtyű, 15 dkg burgonya (tisztán mérve), fél

csomag sütőpor, 1 tojás, kevés tejföl, 1 csapott teáskanál só, 1 teáskanál reszelt vöröshagyma

Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, vékony hasábokra vágjuk, 2 dkg libazsírban pirosra sütjük,

majd a libatöpörtyűvel együtt megdaráljuk. A 6 dkg libazsírt elmorzsoljuk a liszttel, hozzáadjuk a

töpörtyűs masszát, a tojást, a sót, a reszelt vöröshagymát és annyi tejfölt, hogy rugalmas tésztát

kapjunk. Lisztezett deszkán vékonyra nyújtjuk, és összehajtogatva 10 percig pihentetjük. Ezt még

kétszer megismételjük, majd harmadszor már ujjnyi vastagra nyújtva pogácsaszaggatóval

kiszaggatjuk. Előmelegített forró sütőben pirosra sütjük,

 

Sajtos burgonyás pogácsa

Hozzávalók: 250 g főtt, áttört burgonya, 180 g vaj vagy margarin, 250 g sima liszt, egy kevés

tejföl, 1 tojássárgája, só, 20 g élesztő, tojásfehérje a pogácsák megkenéséhez, kemény sajt a

megszórásukhoz.

A lisztet megszitáljuk, és két részre osztjuk. Az egyik felét összegyúrjuk a vajjal, a másik felét

pedig a főtt, áttört burgonyával, a tojássárgájával, a tejfölben elmorzsolt élesztővel meg egy

kevés sóval. Liszttel meghintett gyúródeszkán kinyújtjuk, a közepére tesszük a vajas tésztát,

ráhajtogatjuk a krumplis tésztát, újra kisodorjuk, és úgy hajtjuk össze, mint a leveles tésztát. 15

percig pihentetjük, majd mindezt még háromszor megismételjük. Ezután a tésztát 1 1/2 cm

vastagra kisodorjuk, és pogácsát szaggatunk belőle. A pogácsák tetejét késsel bevagdaljuk,

megkelesztjük őket, sütőlemezre rakjuk, és előmelegített sütőbe toljuk. Mielőtt megsülnének,

kivesszük a sütőből, megkenjük tojásfehérjével, megszórjuk reszelt sajttal, és készre sütjük.

Melegen tálaljuk.

 

Sajtos krumplis pogácsa

Hozzávalók: 15 dkg finomliszt, 15 dkg tisztán mért nyers burgonya, 15 dkg vaj (vagy margarin),

15 dkg reszelt parmezán (jellegű) sajt, 1 tojás, 1 mk. só, késhegynyi őrölt fehér bors, a tetejére 3

dkg reszelt sajt

Elkészítése: A megtisztított burgonyát szeletekre vágom, és sós vízben megfőzöm. Leszűröm és

áttöröm. Ha kihűlt, összedolgozom a liszttel, a darabokra vágott vajjal, a reszelt sajttal, a tojással,

a sóval és a borssal. Sima tésztává gyúrva cipóra formálom, és legalább 3 órán keresztül hagyom

pihenni. Ezután lisztezett deszkán félujjnyi vastagra kinyújtom, és a legkisebb méretű

pogácsaszaggatóval (vagy likőröspohárral) kiszaggatom. A tetejére rászórom a reszelt sajtot és az

előmelegített, közepes hőfokú sütőben szép sárgára megsütöm. A tepsiben hagyom kihűlni, csak

aztán teszem tálra. Frissen jó igazán. (Ha megmarad belőle, fogyasztás előtt betehetjük a sütőbe,

olyan lesz, mintha frissen sült volna.)

 

Sonkás burgonyás pogácsa 1.

Hozzávalók: 120 g főtt, áttört burgonya, 100 g zsír, 30 g vaj, 500 g darás liszt, tej, 2 tojássárgája,

só, 30 g élesztő.

A töltelékhez: 250 g sonka, vagy maradék füstölt hús.

A lisztet elkeverjük a burgonyával, megsózzuk, és az olvasztott vajjal, a tojássárgájával meg a

tejben megfuttatott élesztővel összegyúrjuk. Meleg helyen megkelesztjük, majd a megkelt tésztát

gyúródeszkán kisodorjuk, és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Minden pogácsára teszünk egy

halom darált sonkát, befedjük egy másik pogácsával, a szélét jól lenyomkodjuk, és

pogácsaszaggatóval még egyszer kiszaggatjuk. A megtöltött pogácsákat egy kis ideig még

pihentetjük, majd forró zsírban mindkét felüket világospirosra sütjük.

Párolt zöldséghez vagy különféle főzelékekhez tálaljuk.

 

Sonkás burgonyás pogácsa 2.

Hozzávalók: 300 g főtt, áttört burgonya, 300 g zsíros sonka, 300 g darás liszt, 2 tojás, só, vaj a

megkenéshez.

A héjában főtt burgonyát kihűtjük, meghámozzuk és áttörjük. Az apróra vágott sonkát, a lisztet

meg a 2 tojást megsózzuk, és összegyúrjuk. A tésztát liszttel meghintett gyúródeszkán

kisodorjuk, pogácsákat szaggatunk belőle, a pogácsák tetejét késsel bevagdossuk, kikent

sütőlemezre rakjuk, megkenjük olvasztott vajjal, és erős lángon megsütjük.

Teához tálaljuk.

 

Sós burgonyás pogácsa

Hozzávalók: 250 g főtt, áttört burgonya, 250 g vaj vagy margarin, 250 g sima liszt, egy kevés só,

1 csomag sütőpor, tojás a megkenéshez.

A héjában főtt, áttört burgonyát megsózzuk, és összegyúrjuk a sütőporral összekevert liszttel meg

a vajjal vagy margarinnal. A tésztát liszttel meghintett gyúró- deszkán 1 cm vastagra kisodorjuk,

kis pogácsákat szaggatunk belőle, a pogácsákat megkenjük tojással, megsózzuk, és erős lángon

megsütjük.

 

Tekercses burgonyapogácsa

Hozzávalók: fél kg krumpli, 60 dkg liszt, 20 dkg margarin, 1,5 dl tej, 2 dkg élesztő, 1 db tojás, só,

cukor

Elkészítése: A héjában főtt burgonyát meghámozom és áttöröm. A liszttel, a cukros tejben

felfuttatott élesztővel, 15 dkg margarinnal, a sóval és a tojássárgájával jól összedolgozom, és

duplájára kelesztem.

Fél cm vastagra kinyújtom, és hosszában három egyforma széles csíkra elvágom. A csíkok szélét

1 cm szélességben a tojásfehérjével körbe kenem. A lapok közepét olvasztott margarinnal kenem

be. Ezután a csíkokat feltekerem (mint a beiglit szokták). Két cm-es karikákra felvágom, és a

kikent tepsibe a vágási felületükre fektetve, lazán lerakom. (Mivel sütés közben megdagad.)

A tetejüket tojásfehérjével megkenve pihentetem kb. 15 percig. Ez alatt a sütőt előmelegítem.

Közepes melegen 35-40 perc alatt megsül.

 

Túrós burgonyás pogácsa

Hozzávalók: 500 g főtt burgonya, 100 g túró, 100 g tepertő, 150 g zsír, 50 g vaj, 200 g darás liszt,

100 g búzadara, 1 tojás, 100 g hagyma, só, 1/2 sütőpor.

A kihűlt, áttört, főtt burgonyát jól összegyúrjuk a megreszelt túróval, az apróra vágott tepertővel,

liszttel, darával, sütőporral, sóval, vajjal és tojással. A tésztát liszttel meghintett gyúródeszkán

kisodorjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, kizsírozott sütőlemezre rakjuk, és erős lángon

megsütjük. A zsírban üvegesre fonnyasztjuk az apróra vágott hagymát, és minden pogácsára

teszünk belőle egy kis halomnyit. Párolt parajhoz vagy más zöldséghez tálaljuk.